Ibi mama konyhája

1.0Bátorság - nő a neved Lévai Katalin blogjahttps://levaikatalin.cafeblog.huVirginiahttps://levaikatalin.cafeblog.hu/author/Virginia/Ibi mama konyhája A virágokat ne felejtsétek el meglocsolni – emlékeztetett még egyszer utoljára az anyósom, amikor két hetes nyaralásra indult az NDK-ba, mi pedig a lakásban maradtunk a férjemmel. Húsz évesek voltunk, friss házasok ragyogó nyáridőben, és végre ketten, egy háromszobás, budai polgári lakásban, még ha csak átmeneti tulajdonosokként is. Valahogy minden fontosabbnak tűnt, mint a viráglocsolás. Azért gyakran eszembe jutott Ibi mama intelme, és mert semmiképp nem akartam csalódást okozni, jártomban-keltemben ráöntöttem a virágokra egy kisebb kannányi vizet, hadd nőjenek.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p> Ibi mama egy nappal hamarabb érkezett, mint ahogyan vártuk, ami nemcsak azért torkollt kisebb családi drámába, mert a héten felgyülemlett piszkos edény még a mosogatóban és a sütőben (is) elraktározva állt, hanem főként azért, mert az összes virág kirohadt. Túllocsoltam őket. Ibi mama két napig nem szólt hozzám. Így indult sok évvel ezelőtt anyós és menye kapcsolata. <o:p></o:p> Azóta sok víz folyt le a Dunán. Született egy lányom, Nóri, aztán elváltunk, új házasságot kötöttem, felneveltem a gyereket, megtanultam háztartást vezetni és virágot locsolni, éltem itthon és külföldön, szóval volt rengeteg változás az életemben. De egy valami állandó maradt: barátságom Ibi mamával, első anyósommal. <o:p></o:p> Ibi mamáról azt kell tudni, hogy istenien főz és szemben lakik a lányomékkal. Ebből a két adottságból következik, hogy Nóri, aki gyerekkorában is sokat volt a nagymamájánál, ma is gyakran nála ebédel, immár a kislányával együtt. <o:p></o:p> Ibi mama, Nóri, Míra meg én – négy generáció egy konyhában. Csupa nő. Belépés férfiaknak meggondolandó. Övék a nappali, miénk a konyha. Tiétek a vár, miénk a lekvár! Csak azt ne gondolják, hogy holmi főzőiskolát csinálunk. Mi négyen minimum a világot reformáljuk meg. Míra az asztal alatt szeret tanyázni, mint annak idején a mamája, onnan osztja az észt, és akkor a legboldogabb, ha eltüntetheti a cipőnket. Mezítláb, nem mezítláb, kibeszéljük a politikusokat, megbeszéljük a filmeket, magyarázzuk Mírának, milyen jó lesz iskolába járni, elolvassuk a horoszkópot az újságban (Ibi mama konyhájában kupacban áll a bulvársajtó) és dicsérjük a főztjét. Lehetőleg mindent egyszerre. A szomszéd néha átkopog, szerintem ő is szeretne csatlakozni, Ibi mama szerint nem ezért. <o:p></o:p> S míg fonjuk, kötjük a múlt és a jelen szálait, újabb ételek kerülnek elő, de ezek már elvitelre valók, mert enni többet nem bírunk. <o:p></o:p> Ibi mamával kettesben is szoktunk találkozni, az is nagyon jó. Ilyenkor egészen más a témánk. Leggyakrabban a kor hatalmáról beszélgetünk. Érthető. Ibi mama nyolcvan éves, ez izgatja legjobban. Én pedig Simone de Beauvoir-ról és a nőkről írok új regényt, úgyhogy elkerülhetetlen, hogy ezzel foglalkozzam. És egyébként is. Tükröm, tükröm… Egy napon születtünk, együtt ünnepeltük a születésnapunkat. Az ajándék mellé mondtam egy Cocteau idézetet: „Az öregségben az a legrosszabb, hogy az ember fiatal.” Akkor mi fiatalok vagyunk? – kérdezte felcsillanó szemmel. Naná! –feleltem, és ittunk rá. <o:p></o:p> rich