Forró nyár – uborkával

2008 július 23. | Szerző: Virginia |

A kínai turisták csoportosan és fegyelmezetten végig látogatják Európa valamennyi fontos múzeumát, a németek már hajnalban 16 fokos hegyi tavakban úsznak versenyt, az  olaszok és a spanyolok 11 óra előtt ki nem dugják a fejüket a redőnyeik mögül, délután viszont sziesztázni vonulnak, hogy azután egész éjjel nyitva tartsák a zenés-táncos vendéglőiket és boltjaikat.  Az olaszok tüneményesen vágják át a külföldieket a pénztárnál, miközben harsányan nevelik a lábuk körül ugráló bambinókat, a magyarok pedig … Nem is tudom. Itthon zuhog az eső, beáznak a felső emeleti lakások, nem érik meg a kovászos uborka az ablakban, és egyébként is savanyú-keserű az ember szája íze. Mintha  soha nem indulna be a nyár. A politikusok egymás haját tépik a frakció üléseken, a „független” politológusok őrjöngve érvelnek valami rémisztően banális dolog mellett a tévében, a kereszttűzben még mindig nyaggatják szegény képviselőket és minisztereket, az esti műsorok pedig annyira gagyik, hogy ember legyen a talpán, aki nézi őket. Szóval, hol marad a nyár?  

Imádom a nyár illatát, zamatát, ízeit. Gyerekkoromban gyümölcsön és kenyéren eléltem heteken át, annyira élveztem a friss, erős ízüket, amit egész télen nélkülöznünk kellett. Ma viszont a nyári gyümölcs sem ízletesebb, mint a téli, üvegházi, de lehet, hogy csak eljárt felettem az idő, én változtam meg. Bár nem hiszem, hogy finnyásabb lettem, érdekes módon az ízlésem alig változott az évek során, már ami az ételeket illeti. Ma is a magyaros konyhát szeretem a legjobban, annak ellenére, hogy végigkóstoltam mindenféle szuper és méltán elismert nemzeti konyha sajátosságait. A franciától el vagyok ragadtatva.  Annyira szellemes, ötletes, változatos, olyan kimeríthetetlen fantáziával variálja a különféle fűszereket és mártásokat, hogy nem lehet betelni vele. És akkor még nem beszéltem a tálalás művészetéről, az ételek dekorációjáról, elhelyezéséről a tányérokon és az asztalon, a pincérek különös és zavarba ejtő modoráról, ami nélkül nincs francia konyha művészet, és az éttermek finom, költői, enyhén mediterrán hangulatáról. Egy francia vendéglőben az ember ráébred arra, hogy mit jelent az élet apró örömeinek élvezete. Sehol másutt nem tudják ennyire pontosan és átélhetően kifejezni ezt, mint mondjuk egy provence-i teraszos kisvendéglőben. A magyar konyhából talán éppen ez a hangulat hiányzik. Valahogy egy idő után mindig szomorú, melankolikus, vagy egyenesen kesergő lesz a hangulat, még a borral vigadás sem örömöt, felszabadultságot, hanem valamiféle keserűséget áraszt. Tudom, hogy a gazdasági mutatóink… az energia és az élelmiszer árak… a politikai helyzetünk… na és hogy közelednek a választások … de azért mégis jó lenne legalább nyáron, legalább néhány hétre, vagy napra mindezt elfelejteni. Nyaralni, pihenni, örülni, élvezni az élet apró örömeit – napon érett, zamatos kovászos uborkát eszegetve. Vagy túl sokat kívánok?