A siker ára

2008 október 29. | Szerző: Virginia |

 

 

 A legjobban annak a tizenhét éves lánynak az írása érintett meg, aki édesanyja modernkori rabszolgasorsáról ír, de felkavaró történeteket olvastam másoktól is. Kreatív, tudatos és érzékeny nők válaszoltak, akik maguk választották ki azokat a célokat, amelyek irányába mozdulni akarnak, de írtak olyanok is, akik mások elvárásai szerint kénytelenek élni. A siker és a vele járó társadalmi elismerés jótékony és felszabadító hatásáról éppenúgy olvashattunk, mint a sikertelenség bénító és ijesztő élményéről. Néhányan arra a felismerésre jutottak, hogy a nagy álmok sok kicsiből álnak össze. Mások, sikerük csúcsán az odavezető út nehézségeit is látták. Nyílt, őszinte és bátor írásokat olvashattunk sikerről és kudarcról, erőről és sérülékenységről, álmokról és kijózanodásról.

Az írásokból összeálló kép nem átfogó tabló, inkább mikrovilágok mozaikja, amelyről a válaszadóknak mély, személyes tudása van. Két következtetés biztosan kiolvasható belőle. Az első az, hogy a siker sokféle és relatív. Nem köthető sem a magánélet, sem a közélet fogalmához. Hagyományos nő szerepében éppenolyan sikeres lehet valaki, mint a közéleti nő gúnyájában, vagy a két szerep ötvözetében. Egy megértő kapcsolat szabadságában és biztonságában, vagy sokgyermekes anyaként sokan megtalálják életcéljukat, vagy legalábbis felismerik, merre akarnak tovább menni az úton. A munka és a család összehangolásának hagyományos problémájával rengetegen vívnak hol sikeres, hol hiábavaló küzdelmet. A közéleti elismerést elért nők éppenúgy hangoztatják a család támogató szerepének fontosságát, mint azok, akik a magánéletükben találnak rá a sikerre. A lényeg az: a sikeres nők belső hangjuk által irányított emberek.

A másik következtetés ugyanilyen egyszerűen fogalmazható meg: a sikernek nagy ára van. Az a szabadság, hogy az ember önmaga lehet, ijesztő és felelősségteljes szabadság, amihez kezdetben félve, bátortalanul jutunk el. Nem csupán a külső irigység tornyosul rémisztő akadályként elénk, hanem saját bizonytalanságunk is. Először ezt kell legyőzni magunkban. A kollégák, barátok, szomszédok rosszindulata és örökös gáncsoskodása megkeserítheti az életünket. De igazi gátakat mindez akkor jelent, ha nem bízunk eléggé a bensőnkben zajló, kifejezésre törekvő erőkben. Ha ezeket felfedezzük, ha hallgatunk a belső hangunkra, ha bátran, nagy képzelőerővel reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre, akkor lesz esélyünk arra, hogy elismerést  vívjunk ki. Akkor büszkék lehetünk önmagunkra, mert a saját célunkat követjük. A siker felé való elmozdulás – legyen bár közéleti, magánéleti, vagy bármilyen sikerről is szó – a szabad választás lehetőségét kell, hogy magában hordozza.  Mert a cél – Kierkegaard szép szavaival szólva – „hogy azzá lehessünk, akik vagyunk.”