A gyűlölet árkai

2009 január 23. | Szerző: Virginia |

A rasszizmus, a vele sokban rokon sovinizmus, a nemzeti, faji előítélet egyúttal mindig bűnbakkeresés is. Menekülés a döntés elől, önön hibáink leplezése, gyengeségünk beismerése. Nem mi nem tudtuk megoldani a nemzetiségi kérdést – a nemzetiségek áskálódtak ellenünk, miattuk történik minden. Nem mi feledkeztünk meg a rendszerváltás lázában az utcára tett több százezres képzetlen tömegről – az ő lustaságuk az oka annak, hogy nem jutnak munkához, s húznak vissza minket a fejlődés felé vezető úton. Nem működik a pénzpiac, a gazdaság, nincs rend a világban? A válság oka biztosan valamiféle titkos összeesküvés. 

 

Az előítéletek forrása önön szellemi renyheségünk. A kispolgár félelme, hogy túltekintsen saját portáján, pénztárcáján, családján, és próbálja megérteni azokat az összefüggéseket, amelyek a világot mozgatják. A kispolgári gondolkodást könnyű megérteni, egy kispolgárt könnyű megnyerni: a zsigerekre kell hatni, egyszerű választ kell adni bonyolult kérdésekre. Ne gondolkozz rajta, csak mondj igent. Masírozz végig az utcán, szöges bakancsod csapd oda az aszfalthoz, hadd dübörögjön s érezzék benne az erőt. S lehetőleg ott, ahol szegények élnek, ijesztő és riasztó, számodra visszataszító nyomorban. Ők maradjanak nyugton, ne zavarják a köreidet. Ők egy más világ, amelytől félsz, megérteni nem akarod, megváltoztatni lusta vagy. Inkább félemlítsd meg őket. A másokat. Akik eltérnek a szokásostól, az elfogadottól, az átlagtól.

 

De mi az elfogadott, az átlagos, a megszokott, mit tekintsünk normának? Könnyebb hamis etalont felmutatni, amihez mindenki kis torzításokkal, csúsztatásokkal odaigazíthatja magát – én is ilyen normális ember vagyok – mintsem elfogadni, hogy valamennyien mások vagyunk. Az elfogadott normába belefér az erőszak, a gyűlölködés, a kizsákmányolás – civilizált keretek között. Csak abba a másikba nem. Vajon egy elmaradott afrikai országban létezik „fehérember bűnözés”?

A rasszizmus, a faji és a vallási előítéletek árkai mind mélyebben szabdalják világunkat.  Egy „iskolának álcázott” kilövőhelyről fellőtt, békés embereket gyilkoló rakétára egy iskolát szétromboló gyerekgyilkos bomba a válasz. Az eredmény mindenütt ugyanaz – ártatlan áldozatok százai. A helyzet abszurditásához nem fér kétség. Feszülő vallási és etnikai indulatok irányítják mindkét oldalt. A gettólázadások őrjöngését, a rendpárti fasizmust, a vallási fanatizmust és a türelmetlenül kenetteljes, jezsuita választ. Sokfélék vagyunk, s  mindinkább azok is maradunk. Sőt, egyre jobban keveredünk, s a faji előítéletek abszurditását az élet realitása húzza keresztül.

 

A rasszizmus, az előítéletek itt élnek bennünk. Akár beszélünk róluk, akár nem. S ha nem beszélünk, még tovább élnek. Téveszmékkel és hamis tanokkal együtt, amelyeket nem betiltani kell, hanem vitatkozni velük. Legalább ebben legyen konszenzus, s a megkülönböztetés, a diszkrimináció elleni harc ne hunyjon ki a pártpolitikai csatározások oltárán. Mert nem  hitbizománya egyik pártnak sem, s nem szabad, hogy azzá tegyék, kisajátítsák – sokkal fontosabb annál. Sanda szándékú az, aki erre játszik. Mint az EP szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője minden kezdeményezésemre meghívtam  politikai opponenseimet is. Örültem, ha eljöttek – többnyire nem. Megtisztelésnek éreztem, ha visszahívtak – nem sok részem volt benne.

 

Hamis mítoszok helyett a másság teljes emberi és kulturális képeit kell felmutatni. A cigányprímás romantika helyett a valóságot. A hegedűvirtuóz Lakatos Sándortól az író Csalog Zsoltig, a festő Balázs Jánostól a futballista Farkas Jánosig, nem feledkezve meg arról a közegről, amelyből kinőttek, s lettek egyszerre romák és magyarok. Nem zárhatjuk gettóba a magyar társadalom több mint egy tizedét, s azt sem engedhetjük, hogy ők zárják önmagukat oda.

Ne féljünk a hangos kisebbségtől, bízzunk a csendes többségben. S abban is, hogy mind többet tudunk megnyerni a még ingadozókból, a kételkedőkből, akik idővel gyarapítani fogják a támogatók táborát, s nem maradnak csendesek. Ne féljünk kimenni a város peremére, ahol a rendőrök a lármázó romák közé lőnek gumitölténnyel, vagy az Andrássy útra, ahol a fajvédők utca kövekkel dobálnak, amikor kiállsz a melegek mellett. A kongresszusok, a konferenciák hasznosak, de nem elegendőek. Jó törvények, polgári kurázsi, bátorság és személyes példamutatás kell a pogromra éhes Magyar Gárdával, a habzó szájú rasszistával, a tétlenkedő jogi csűrcsavarással, a szélsőséges politikával szemben. Európa nem tűrheti a hétköznapi rasszizmust.  Nem is tűri.