Süket fülek

2009 február 1. | Szerző: |

 


 


 


Hétköznapi szótárunk része lett a válság, amely lassan mindenkit elér, fenyegeti gazdaságunkat, bankrendszerünket, mindennapi életünket. Válság idején gyakran előfordul, hogy a sor végén álló kapja a legnagyobb pofont, és éppen azokról feledkezünk meg, akik a legkiszolgáltatottabbak.


Most itt a kényszerítő lehetőség. A belpolitikai „fogd, ahol éred” útvesztőjében kimúlt reform törekvéseket óhatatlanul elő kell venni, és végre is kell hajtani.  Tavaly a lakosság több mint 80 %-a szavazott a vizitdíj ellen, ma már 80 % reformokat akar. Eljött a nagykorú felelősség órája. Vajon lesz rá egyetértés? Eszükbe jutnak-e a döntéshozóknak egykori nagy elődjük, Kölcsey érettségi vizsgán kötelező szavai: „Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.” Az épen maradáshoz pedig bátran előre kell lépni.


Most nem csak gazdasági, politikai programra és a költségvetés átalakítására van szükség: ez az emberség próbája is. “Aki szegény, az a legszegényebb” – a költő igazsága ma még időszerűbb. A lecsúszásban teljes az esélyegyenlőség. Mindenkit elér, még ha másképp is. Ebben a szomorú, rossz hangulatú országban most kell igazán a társadalmi összefogás, a szolidaritás, bűnbak helyett a megoldások keresése, és mindenek előtt a legkiszolgáltatottabbak megvédése. A foglalkoztatás biztonsága, a munkára rakodó terhek csökkentése, az adópolitika átalakítása nem odázható tovább. Mindez a kormány felelőssége. De szükség lenne  azok önfeláldozó segítségére is, akik önerejükből ki tudják védeni a válság következményeit, hiszen élnek itt szép számmal ilyen emberek is. Csak hát még sosem próbáltuk ki, milyen is az, amikor nem háborús logika alapján állunk szembe egymással. Márpedig azt gondolom, hogy aki a politikai állóháború foglya, az további akadályokat gördít a válságkezelés elé, mintha nem értené, hogy az eddig követett sémák és modellek kora végképp lejárt. A süket fülek demokráciája helyett elérkezett az összefogás demokráciájának az ideje. Most értelmetlen régi szlogeneket újracsócsálni, azon vitatkozni, ki ütött először, kinek nagyobb a felelőssége abban, hogy az utcai harcok pocsolyájába süllyedt a közélet. Nem vitatom, tisztázni kell ezeket a kérdéseket is, de most, amikor fejünk fölött beomolhat a tető, azonnal cselekedni kell: a részpolitikákat átfogó, felnőtt, felelős nemzeti program az egyetlen megfelelő válasz.


Nekünk, hazai és európai politikusoknak egyaránt az a dolgunk, hogy vállalva a vitát, érvekkel, és nem áligazságokkal, itthon vagy az európai parlamentben segítsük a válságból való kilábalást. Mi nők és férfiak, civilek és politikusok, fiatalok és öregek, vidéken élők és budapestiek, többségben lévők és kisebbségiek ne engedjük, hogy egymás ellen fordítsanak bennünket, hiszen közös célunk, hogy Magyarország egy felfelé vezető úton induljon el. Nincs ránk szabott sors. Nekem senki ne mondja, hogy elfogadható egy gyermek számára a maró éhség, a hajláktalan számára a fagyhalál, hogy indokolt lehet az erőszak, vagy akárcsak a gúny és a megvetés gyenge, vagy éppen csak szerencsétlen sorsú emberekkel szemben. Nem kell ahhoz sem politikusnak, sem szociológusnak  lenni, hogy belássuk, milyen könnyen csúszhat bele szinte bárki egy lefelé futó spirálba, ahonnan azután nem tud egyedül kikapaszkodni. Ezért mondom: az emberség próbája ez.  S ha kiálltuk, elmondhatjuk: „ez jó mulatság, férfimunka volt.”


Férfimunka volt?


Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. balsors says:

    Nem lehet elhinni, hogy az ezer éves viszontagságok után ne lehetne összefogást csiholni. Tegyék félre az önös és hatalmi érdekeket, a kiszorítósdit… Az élet él és élni akar…

  2. literator says:

    Szomorú dolog, hogy idézni kell legnagyobbjainkat, ahelyett hogy a politikusok az ő szellemükben cselekednének. S ez nem a középiskolai irodalomoktatás bűne…

  3. szappan says:

    Sokan vannak szép hazánkban, akik nem ártana, ha fület mosnának…

  4. masculin says:

    Szomorú, ha egy országban a “férfimunkát” nőknek kell felvállalniuk.

  5. homo politicus says:

    Lehet, hogy nem orvosi értelmben, hanem politikusi értelemben vett süketségről van szó? Valakik valamit nem akarnak meghallani?

  6. György says:

    Kedves Katalin, ha ezért fog “harcolni” láthatóan és hatékonyan amit leírt, akkor én is az Ön hívei közé fogok állni.

  7. Mérleg says:

    Tisztelt Lévai Katalin!

    Nem a cikkel kapcsolatosan írok. Szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot. Számomra fontos lenne. Segítségét szeretném kérni. (Gyermekem nemzetközi tanulmányokat folytat, s EU-témában írja a szakdolgozatát. Kérésünk, kérdésünk lenne.)
    Elérhetőségem:
    meeerleg@gmail.com

    Előre is köszönöm:

    Mérleg

  8. György says:

    SAJNOS MEGINT NEM TUDOK ELMENNI NÉHÁNY SZÓ NÉLKÜL AZ UTÓBBI KÉT NAPBAN TÖRTÉNT IGEN SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNYEK, ÚJABB CIGÁNYOK ÁLTAL ELKÖVETETT GYILKOSSÁGOK MELLETT. PRIMÍTÍV, BARBÁR ÉS ELKÉPESZTŐEN KEGYETLEN MÓDON KÉSELTEK, RABOLTAK ERŐSZAKOLTAK MEG CIGÁNY ELKÖVETŐK 88 ÉVES ÖREG NÉNIT ILL. SZÚRTAK LE VESZPRÉMI SPORTOLÓT. NEM BESZÉLVE A RENDŐRÖK CSOPORTOS MEGTÁMADÁSÁRÓL! HA MÉGEGYSZER AZT MONDJA BÁRMELYIK POLITIKUS IS, HOGY A MAGYAR RASSZISTA, AZT BE FOGOM PERELNI! A MAGYAR MÁR AZ ÉLETÉT VÉDI LASSAN A GÁTLÁSTALAN BŰNÖZŐKKEL SZEMBEN! EZEKÉRT NEMCSAK EZ A KEGYETLEN, PRIMITÍV HORDA, HANEM AZOK IS FELELŐSEK, AKIK ÁLLIBERÁLIS MÓDON, LOVAT ADTAK ALÁJUK, ŐK UGYANÍG FELLŐSEK EZEKÉRT A GYILKOSSÁGOKÉRT, AKÁRCSAK A CIGÁNY ÖNKORMÁNYZATOK, AKIK MEGBUKTAK, TEHETETLENEK ÉS A SAJÁT ZSEBEIK TÖMÉSÉVEL VANNAK ELFOGLALVA! MEDDIG TARTHATNAK SAKKBAN, RABLÓ-GYILKOS HORDÁK EGY ORSZÁGOT! EGY NÉP KIÁLT, HOGY MOST MÁR ELÉG VOLT!!!!!!!!

  9. Igazmondó says:

    Tisztelt Dr..nő! A rendőrkapitány úr kijelentése mögött exakt tény van, vagy az állítás hazug? Ön szerint kell-e ahhoz elkülönített nyilvántartás, hogy meg lehessen állapítani ki nem magyar / küllem, nevek, mentalitás. Horvát Aladár úr még egyszer nem kezdte úgy, a támadó szellemű mondandóját, ugyan nézzük már meg mennyi is az állítások hátterében rejlő igazságtartalom, s azután harsogjuk a magunkét. Nos nem utolsósorban valahogy úgy néz ki mintha tényleg süket fülekre találna, a nem véletlen eszkalálódó erőszakos öntörvényű egyoldalról alátámasztott jogalkalmazás látenciája. Felmerül ismét a kérdés kinek, kiknek áll érdekében a fanatizált, önkritikátlan: mi foldreszállt angyalok vagyunk szindróma, s miért, mi célból? Már a Miniszterelnök urat is lassan utoléri, az ez irányból érkező problémák negatív hatású szele. Ejnye-ejnye! Egyébként a cikk remek! Azaz most már mi magyarok csak álmodjunk nyugodtan egy jogkövető, törvénytisztelő erkölcsös országról. Ez még megengedtetik.

  10. nagyi says:

    Kedves György!
    Szerencse, hogy Európa nem úgy gondolkodik, mint maga, s nem közösít ki minket, ahogy maga kiközösítene egy egész népcsoportot csak azért, mert kulturális és egyéb szintje alacsonyabb az elvártnál. Amerika sem így tett s most lett egy Obama elnöke, ebben a meggyilkolt két Kennedynek, Martin Luther Kingnek is szerepe volt. Elég öreg vagyok hozzá, hogy megértsem, a hangulat- és gyűlölet keltésnek nincs sok értelme.

  11. paciiifista62 says:

    Lehetne végre béke ebben az országban, talán egyszerre kellene felülről és alulról elindítani…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!